Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Ünnepi megjelenés

2020-12-23
Karácsonyi ötletbörze

Ahogy azt már az elöző bejegyzéseimben is bevezettem, ma az ünnepi megjelenésről szeretnék megjegyezni pár gondolatot. Szóval, hol is kezdjem, tudom, hogy nagyon rossz a helyzet, nekem személyszerint karácsonyi hangulatom is csak nyomokban van, de teljesen mindegy, hogy otthon, kis körben, esetleg kimerészkedve vagy barátokkal nagyobb körben töltjük, én úgy gondolom megéri szépen felöltözni. Hiszen gondoljunk csak bele; magunknak öltözködünk, az ünnepnek öltözködünk, nem pedig másoknak akarunk megfelelni. Ugye!?

Amúgyis, higyjétek el, sokkal jobban fogjátok magatokat érezni, ha egy kicsit kicsípítek magatokat. Ne gondolkodj, kapd fel azt a szexi ruhát, csinálj egy igényes sminket, mert ezerszer jobb kedved lesz tőle, és a lelkednek is jót teszel vele! Had adjak ehhez egy-két ötletet/tippet, de ha már meg van a kedvenc ruhád amit a napokban kérdés nélkül magadra veszel, csak had osszam meg, én milyen opciók között vacilálok.

Szerintem annyira nem lesz váratlan az első opcióm hiszen ez a ruhanemű nem egy egyseasonos darab. Nem is tudom már mikor jött az ichlet erre, de azt tudom, hogy az elején még nem volt annyira elterjedt vagy felkapott, mint az elmúlt időszakban láttam. Ami bevallom öszintén, engem zavar, hiszen én is csak nemrég jutottam oda, hogy megvásároljam, és utálom, ha tömeg cucc van rajtam, de ha esetleg még be is következik, mert valljuk be ez a mai világban nagyon nehéz, én akkor is valamivel feldobom, vagy csak egy megszokatlank ruhadarabbal párosítom, hogy igenis lássák, hogy én megnyugodva láthassam; én nem úgy öltözködöm, mint mások, nekem meg van a saját egyéniségem és különleges stílusom. Na, de, hogy rátérjek a lényegre és levessem a leplet végre, amiről én beszélek az a hosszú, kötött pulcsiruha. Hát én nagyon oda vagyok érte, terveim szerint a barátom családi ünnepi ebédén fogom viselni. Úgy gondoltam, hogy egy nagyobb különleges fülbevalóval fogom feldobni, illetve bár bent a házban nem viselünk utcai cipőt, nagyon jól fog hozzá passzolni egy puder színű, kígyóbőr magassarkú elegáns csizma. 

Cómo llevar and look con botas altas con estilo este Otoño / Invierno 2018-2019 Mód kétszínű bokacsizma rózsaszín és fehér színben

Forrás: pinterest

A következő eszméletlen elképzelésem egy elegáns szövet nadrág, és egy csinos, kicsit hangsúlyosabb felső kombinációja. Nekem itthon sajnos egyszínű csinosabb nadrágom nincs csak csíkos, de az is tökéletesen megállná a helyét, csak ahhoz nem lehet annyira extra felsőt tenni, mint amilyet én már kitaláltam és elterveztem, mert a nadrág elviszi a hangsúlyt, de beteszek nektek egy képet ami nagyon megállná a helyét egy igazi eleganciát szinte elváró család ünnepi vacsora asztalánál. Következő évre egyik kihívásomra kiáltom ennek az outfitnek az újra gondolását, egyszerűen beleszerettem!

 Forrás: pinterest

De, hamár eszembe jutott a csíkos szövetalsó, szintén nagyon jó elképzelés lehet egy overál/jumpsuit, egy nadrágos egyberuha. Nekem egy pántos, fekete-fehér csíkos egybe nadrágruhám van, ami alá hidegebb időkben egy egyszínű hosszúgarbót szoktam felvenni. Kicsit jobban is szeretem mint magában, így ad neki egy kis pluszt.

   

Forrás: saját kép, pinterest

És persze így a végére nem szabad elfeledkezni azokról sem, akik az egyszerűséget szeretik vagy a basic ruhadarabokat, esetleg a minimalizmus öltözeteket. Természetesen nagyon jó döntés, ha egy egyszerű fekete ruhát kapsz fel az ünnepekre, ugyanúgy neki is meg van a saját hatása, teljesen megállja a helyét, a lényeg, hogy érezd magad benne komfortosan és kényelmesen. 

Forrás: saját kép

Kicsit ez a mai bejegyzés elhúzodott, de tele voltam ünnepi ruha ötletekkel, és szerettem volna veletek megosztani, esetleg segíteni nektek is ha tanácstalanok voltatok. Nagyon Boldog Karácsonyt Kívánok, teljenek szerettben és boldogságban a következő napok aztán nem sokára hozom, ugyan ilyen részletességgel a szilveszteri szetteket is. 

Puszi: Tyna <3

Hozzászólások (0)